És akkor íme Gerard Way búcsúleve a zenekartól, tőlünk, mindenkitől, magyarul. Eléggé "szívszorító" volt lefordítani, elég nehezen ment. De hát vége... A fordítás segítségéért köszönet Nellinek. Biztos vannak benne hibák, és 1-2 mondatot nem tudtam/tudtunk lefordítani, de attól a lényeg benne van. Nem írok tovább semmit, zsepiket elő.
A vigil, on birds and glass (Gerard Way / 2013.03.25.)
Felébredtem ezen a reggelen és még mindig álmodom, vagy még nem vagyok önmagam telljesen. A napsütés az ablakon keresztül megérinti az arcomat, aztán eluralkodik rajtam a mély szomorúság, visszahoz az életbe és rájövök - a My Chemical Romance nincs többé.
Lesétáltam a földszintre, hogy megcsináljam, az egyetlen dolgot, amire gondolni tudtam, - kávét csináltam.
Ahogy a csöpögés elkezdődött, egyfajta olyan csöndességet éreztem, amit csak akkor érezhet valaki, amikor maga van ébren.
Kiléptem az otthonomból nyitva hagyva az ajtót magam után. Körbenéztem és beszívtam a levegőt. A dolgok ugyan olyannak tűntek, - egy csodálatos nap.
Ahogy visszafordultam a házhoz, hallottam egy hangot, valami csipogás félét. Észrevettem egy kicsi barna madarat, ami berepült a könyvtárba. Természetesen bepánikoltam. Tudtam, hogy biztonságba kell tudnom a madarat, és tudtam, hogy meg kéne tartanom az otthonomban, és ő erre jó lenne (alkalmazkodott hozzám).
Üldözni kezdtem (még mindig feltételezve, hogy ő volt az) az irodámban ahol volt egy nagy ablak. Csak éppen, szerencsésen, meghallottam Lindsey lépéseit, ahogy jön lefele az emeletről, és természetesen felkapott egy takarót és belépett az irodámba.
Lehetetlen volt elkapni és épp mikor ki akartam nyitni az ablakot LinZ felé, akkor rájött, hogy azt vizsgálom.
A madár elkezdett nekirepülni az üvegnek mindig más irányba.
Durr.
Durr.
Durr!
Hallottam valaki más lépteit, Bandit rohant lefelé várva az új napot.
Miután belépett káoszt keletkezett (nagyon izgatott volt, hogy találkozhat a madárral) és azon találtuk magunkat, hogy kergetjük a madarat a nappaliban.
Tudva, hogy beszorulhat a mennyezet és a gerenda közé, kinyitottam a bejárati ajtót és Linz a legjobb tudásához mérve kizavarta a mi új bátortalan barátunkat.
Ezután néhány repülés és csiripelés után rossz irányba fordult a könyvtár felé, majd röviden elköszönt Bandittől és kirepült a bejárati ajtón- és kivitte az ötödik ugrás.
Örültünk neki.
Már nem voltam annyira szomorú.
Nem vettem észre, de eltűnt a szomorúság abban a percben, ahogy a madár bejött az életembe, mert néha muszáj valamit csinálni.
Bezártam az ajtót. Eldöntöttem, hogy megírom ezt a levelet, amit mindig tudtam, hogy megfogok.
Általában a természetem absztrakt, rejtett, vagy egyáltalán semmilyen. Mindig tudtam, hogy mi az a művészet, amit csinálnom kell (egyedül vagy a barátaimmal) amely tartalmazza az összes szándékom, így nincs szükség magyarázatra. Ez egyszerűen nem az én természetem, hogy megbocsássak, megmagyarázzak, vagy igazoljak bármilyen tettemet, ez az igazság.
Mindig is éreztem, hogy ez a helyzet magába foglalja a banda végét mint ahogy abban az esetben történhetne. Rejtélyes volnék a létezésben, és kinyílok a halálban.
A legtisztább tettek igazságtól származnak, nem kötelezettségtől. És a dolgok igazsága az, hogy szeretlek titeket.
Tehát, ha ettől jobban érzed magad, és némi fényt derít bármiben, vagy a személyes érzéseidben, akkor ez a szeretet, ami kölcsönös és közös, nem pedig kötelezettség.
Szeretet.
Mindig is ez volt a szándékom.
My Chemical Romance: 2001-2013
Látványosak voltunk.
Minden koncerten tudtam ezt, minden koncerten éreztem ezt még akkor is, ha külsőleg nem mutattam ki.
Volt néhány tragacs, volt, amikor valamelyik felszerelésünk eltört, néha nekem nem volt hangom – de akkor is jók voltunk. Ez az a hit, ami számunkra tette kik vagyunk, de számos más dolog is, mindannyian fontosak vagyunk- és az összes többi dolog, amik mind naggyá tettek minket, és ami bekészült fejezni minket -
Fikció. Súrlódás. Teremtés. Rombolás. Ellenzés. Agresszió. Törekvés. Szív. Utálat. Bátorság. Rosszakarat. Szépség. Kétségbeesés. SZERETET. Félelem. Ragyogás. Gyengeség. Remény.
Fatalizmus.
Ez utóbbi a legfontosabb. A My Chemical Romance is felépült, aztán elbukott. Ha különböző dolgok megtörténnek, akkor ez a világvége szerkezet kiélesedik. Hetekkel ezelőtt megosztottam a tudásom erről a „gyönyörűségről”.
Nekem ez a rock and roll. És én hiszek a rock and rollban.
Nem voltam szégyenlős abban, hogy kinek mondjam, akár a sajtónak, vagy rajongóknak, akár egy rokonnak. Ez benne van a dalszövegekben, benne van minden tréfában. Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy a mechanizmus megfelelően működött, mert nem volt csattanás, hanem egy sokkal lassabb folyamat. De még mindig ugyanazt az eredményt, és még mindig ugyanezen okból, -
- Hogy eljött az idő, hogy abbahagyjam.
Tudnod kell azt a tényt, ha hallod az igazságot magadban. És a belső hang hangosabbá vált, mint a zene.
És ezen a ponton találkoznod kell azokkal a régi barátokkal, akik a kezdetek óta ott voltak veled. Beszéltünk a régi szép időkről, a zenéről és minden másról. Nevettünk és valamit ittunk. Aztán elbúcsúztunk, elmentem elaludni, majd reggel felkeltem, hogy folytassam ezt a levelet, ami -->
Most-
Sok oka van annak, hogy a My Chemical Romance véget ért. A kiváltóember lényegtelen – ahogy voltak mindig hírvivők,- de az üzenet, mint mindig, egy fontos dolog. De megismétlem, ez az én személyes fiókom, ez az én okom és érzésem. És biztosíthatlak téged, nem volt válás, érv, hiba, baleset, gazember, vagy aki kést döfött a hátadba, ami miatt ez lett, ez senkinek sem a hibája, és ezt csendben akartuk elintézni, hogy ne legyen hosszú szenzációhajhászás, botrány vagy pletyka.
Nem volt semmi dicsőség lángja a golyózáporban.
A backstageban voltam New Jerseyben, az Asbury Parkban. Ez egy szombati nap volt, pontosabban 2012. május 19-e, egy hatalmas fekete függöny mögött járkáltam, ami a színpadhoz vezetett. Éreztem a tenger szellőjét és lenéztem a karomra, amit most géz borított rejtélyes okok miatt. Normális esetben soha nem vagyok ideges egy show előtt, de biztos tele voltam ideges pillangókkal azokban az időkben. De ez más volt- egy furcsa aggodalom, ami áradt belőlem, ez olyan volt, mint a hatodik érzék, amit az utolsó pillanatokban élsz meg. A tanulóim lenullázódtak, és befejeztem a pislogást. A testem hőmérséklete fagyossá vált.
Megkaptuk a végszót, hogy elinduljunk a színpad felé.
A koncert… jó volt. Nem jó, nem rossz, csak szimplán jó. Az első dolog, ami meglepett az nem a töménytelen ember, hanem a baloldali óceán végtelensége. A sok kékség, eszembe jutott egy fiú. Az ég ugyan olyan élénk volt. Rájöttem, hogy valami nem stimmel.
Cselekednem kellett. Soha nem hatok a színpadra, amikor ott vagyok. Hirtelen öntudatos lettem, mintha egy álomból ébredtem volna fel. Elkezdtem mozogni gyorsabban, őrjöngőbben, vakmerőbben, megpróbáltam felrázni a helyzetet, de mind hiába, csönd volt. Az erősítők, az éljenzés, minden kezdett halványulni.
Minden, amit a belső hangom mondott, egyértelmű volt. Nem kellett ordibálni, azt suttogta, és azt mondta nekem röviden, világosan, kedvesen, amit mondani kellett.
Mit mondott köztem és a hangom között.
Figyelmen kívül hagytam ezeket, de az elkövetkezendő hónapok teli voltak szenvedéssel, üres lettem kívülről, nem hallgattam zenét, nem vettem a kezembe ceruzát, elmúltak a régi szokásaim. Minden elveszett. Különösen az a varázslat, amit a művészetben láttam- minden egy ronccsá vált.
Lassan elkezdtem kimászni abból a gödörből, amit saját magamnak csináltam. Tisztulás. Amikor sikerült kimásznom, az egyetlen dolog, amit hallottam az a belső hangom volt, és másodjára, most nem hagytam figyelmen kívül ezt a dolgot,- mert ez a sajátom volt.
Mindegyikünk számára sok feladat van ebben a végződésben. Lehetünk jó akarok, rossz akarók, szimpatizánsok, humoristák, eső felhők, áldozatok.
Ez az utolsó, ismét, és megint fontos. Soha nem gondoltam magam áldozatnak, sem bajtársnak, sem rajongónak és főleg nem-rajongónak. Nekünk most fel kellett vennünk ezt a szerepet, mielőtt a bulvárlapok próbálnának ránk aggatni ilyesmit. Ennél fontosabb dolog az, hogy hiányzik a zenekar végéről a pont. És akkor mit tanultunk?
Becsület, tisztesség, lezárás, valamint senki szempontjából, de – az ajtó bezárult.
És egy másik kinyílik –
Ma reggel korán felébredtem. Gyorsan fogat mostam, felvettem egy bő gatyát és beugrottam a kocsimba. Óvatosan száguldottam lefelé a reggeli ködben, az egyik közeli parkolóba megálltam, a Palo Verdénél, ugyan is itt volt egy találkozóm egy úriemberrel, akit Normnak hívnak. Ő idősebb nálam, kicsit „hippi” beütése van, de annyi energia van benne, mint egy tizenhat éves srácba, akinek rock bandája volt a garázsában. A találkozás célja az volt, hogy megvásároljak tőle egy erősítőt. Nem rég vásároltam már tőle egy erősítőt.
Egy Fender Princeton Amp 1965-ből. Szép kis készülék.
Megmutatta nekem a finomabb pontokat, a hangszórót, a nem földelt dugót, az eredeti címkéjét, hogy hol, ki készítette-
„Ez az erősítő beszél”. – mondta.
Elmosolyodtam.
Megittunk egy kávét és elkezdtünk beszélni az életről. Az autóban ültünk, és zenéket hallgattunk. Aztán elköszöntünk egymástól és megbeszéltük, hogy meg találkozni fogunk, aztán hazahajtottam.
Amikor el akartam indítani a My Chemical Romancet, akkor lementem a szüleim pincéjébe és elővettem a rég nem használt gitárt. Ez egy 90-es évekből származó mexikói Fender Stratocaster volt, de fiatal koromban eldöntöttem, hogy ez túl csinos és szép, aztán észrevettem a piros szín alatt a kéket. Ezután bekapcsoltam a torzítót és elkezdtem lejátszani az első akkordokat a Skylines and Turnstilesból.
Még mindig meg van ez a gitárom, és ott ül a The Princeton mellett.
Hangja van, és szeretném hallani, amit mond.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani minden rajongónak. Nagyon sokat tanultam tőletek, többet mint gondolnátok. Csak azt sajnálom, hogy ilyen szörnyű dologhoz kell adnom a nevem és a búcsúzáshoz. De soha nem fogom elfelejteni az arcot, az érzést, - és minden amit hagytam nektek.
Érzem a szeretet.
Érzem a szeretetet feléd, a zenekar, a csapat és minden emberi lény aki megosztotta a zenekart és színpadot-
Ray. Mikey. Frank. Matt. Bob. James. Todd. Cortez. Tucker. Pete. Michael. Jarrod.
Rossz vagyok a búcsúzásban. Nem vagyok erre az egyre képes. De hagyok neked egy utolsó dolgot-
A My Chemical Romance továbblépett. De soha nem hal meg.
Bennem él, a srácokban, és bennetek.
Mindig is tudtam ezt, és te is.
Mert ez nem egy zenekar-
ez egy gondolat.
Love, Gerard
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
